Tanulj meg lazítani!

Ma reggel nem akart kidobni az ágy, pedig egy ideje már teljesen éber voltam. Végül csak eljutottam tusolni, magas lófarokba fogtam a hajam, magamra kaptam a kedvenc farmerom meg egy fekete toppot, fejemre dobtam a napszemüveget és már menet kész is voltam. Nosztalgikus hangulatban vagyok, elkapott a nyár érzése.

Tavaly ilyenkor épp a könnyeimben fuldokoltam a régi irodában, meg a körfolyosó lépcsőjén miközben a kollégám csak ült mellettem és fogalma se volt mit tehetne. Mikor ránéztem, és megláttam a kétségbeesett tanácstalan fejét elnevettem magam. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy a hétvégén a feje tetejére állt az életem. Nem panaszkodhatok, nem is akarok, ők voltak a legjobb kollégáim akikkel együtt dolgoztam, vigyáztunk egymásra, mindenki abban ami az erőssége volt, és akkor pénteken annyit sikerült közösen inni, hogy életemben másodszor úgy jött vissza a Jager, ahogy lenyeltem. Jót tett-e? Fogalmam sincs, az viszont biztos, hogy másnap olyan rosszul voltam, hogy a lelkinyomorom eltörpült mellette.

Két hét masszív élőhalott imitálás után egy reggel úgy ébredtem, hogy ideje befejezni az önsajnálatot, és valamit kezdeni magammal. Abban legalább jó vagyok. Mindig felállni. Új lehetőségeket keresni. Kitaposni az utat. Átmenni a falon. Kivéve, hogy még úgy éreztem magam, mint akin átment egy lánctalpas tank, és vissza is tolatott rám. Az önbizalmam a padlón, a kedvem meg valahol alatta. Innen szép nyerni.

Mindig is szerettem én irányítani mindent az életemben, legalábbis megpróbáltam, és rettentően rosszul érintett ha nem sikerült. Sokszor még akkor is tartottam a képletes gyeplőt, amikor már csontik vágott a kezembe. Tudtam, hogy mit akarok elérni és gondolkozás nélkül mentem előre. Nem volt jó stratégia, de rossz sem. Erővel is átlehet jutni akadályokon. Erővel és makacssággal, meg egy kis ésszel.

Elengedtem. Hagyj gyógyuljanak a sebek, úgy sem tudtam mit akarok. Már nem voltak konkrét terveim. Úgy voltam vele, majd lesz valahogy. A volt párom is leélt eddig jó pár évet így és működött, oké nem is jutott sehova, de valahogy mindig jól érezte magát. Egyébként is mindig megkaptam, hogy túl merev vagyok, túl komolyan veszek dolgokat. Oké, lássuk boldogulok-e lazán. Nem voltam már rákényszerítve semmire, így szabadon rákényszeríthettem magam, hogy elhagyjam a komfort zónám. Brutálisan jó döntés volt.

Először is egyetlen biztos pontra volt szükségem, az lett a munkahelyem. Ott maradtam maximalista, mégsem tagadhatom meg teljesen önmagam. Mindin mást a földig romboltam és újra kezdtem.

Két dologban voltam biztos.

Nem akarom otthon tölteni a hétvégéimet abban a tudatban, hogy Ő épp valahol jól szórakozik. Remek motiváló lett ez az érzés, mert alig volt olyan hétvége, amikor ne lett volna programon, annyi új ismerősöm lett, hogy nem is értem, hogy csináltam, mert nem vagyok egy különösebben barátkozós típus. Ja de, tudom. Rákényszerítettem magam, merta azt akartam kipróbálni hova tudom bővíteni azt a határt, ahol még kényelmesen érzem magam. Tény viszont, hogy én aki alig ivott, ha ivott is tudta hol a mérték, számolatlanul ittam minden hétvégén ismerősökkel, barátokkal, fesztiválokra jártunk, nem rúgtam be nagyon, de ahhoz képest hogy általánosságban mennyi alkoholt fogyasztottam a sokszorosára nőtt az arány. Eleinte leginkább foghúzás érzés volt, aztán szépen lassan megszoktam már az alap komfort zónámhoz tartozott, hogy tudjak lazítani, szórakozni és 22 évesként viselkedni. A munkát a munkahelyen hagyni. Időközben kiderült, hogy volt párom kéthétre rá,  – ne szépítsünk, elhagyott, cserbenhagyott, elárult – , már új pinát dugot. Az érdekes az egészben, hogy  különösebben még csak nem is érdekelt. Miért? Azért mert a második dolog, amiben biztos voltam, hogy kipróbálok mindent, amit eddig nem mertem, nem tartottam illendőnek, vagy egyszerűen csak azt mondta róla, hogy az nem én vagyok. Így mire eljutott hozzám a hír, már egálnak éreztem a számlát. Bebizonyítottam magamnak, hogy mindenre képes vagyok, amire azt mondta, hogy nem.

Például sosem szerettem használni a szar és fos szavakat. Aztán rájöttem, hogy fosok rá.

Például sosem tudtam volna elképzelni magamról, hogy csak úgy a szeretője legyek valakinek. Megtörtént.

Például sosem tudtam volna elképzelni magamról, hogy a saját szabályaimat megszegve engedek egy olyan embernek, akit szívből szerettem, és mindezt csak dacból azért mert.

De ez már három másik történet.